KEZDŐKNEK, ÚJRAKEZDŐKNEK, HALADÓKNAK 

Büszke vagyok a klienseimre,

mert vállalásaikban, legyenek akár szakmai, társadalmi, családi, generációs vagy éppen közösségi célok eredményesen, minőségében haladnak tovább. Büszke vagyok arra, hogy ezen az úton támogathattam őket. Öröm számomra, hogy társszakmában dolgozó ügyfeleim mindazt, amit magukkal vittek üléseinkről, továbbadják a hozzájuk fordulóknak is. Büszke vagyok azokra a fiatalokra, akik elakadásaikat feldolgozva, változtatják meg a generációs vonalukat és immáron megértéssel fordulnak felmenőik, múltjuk felé. Így képesek építkezni, új utakat találni. Örömmel tölt el, amikor nézek a szülőkre, akik felismerve, hogy blokkjaik, meg nem oldott kihívásaik miként tükröződnek utódaik életében, felelősen dolgoznak magukon. A strukturált gondolkodásmódot igénylő üzleti szemlélet és a magánszféra menedzselése nem sokban különbözik egymástól és teljességgel nem tudnak elkülönülni. Ugyanazokról az emberekről szól, egy másik életterületen megjelenő kihívással küzdve, a kívánt szerepet magukra öltve. 

workshop
Örömteli párkapcsolat
Ömegvalósítás
Generációk

SZOLGÁLTATÁSOK

Rólad. Neked. Érted. Veled.

Események

Különféle tematikus tréningek és workshopok, melyekhez akár online vagy offline is kapcsolódhatsz.

Coaching

A coaching folyamat során jól célzott kérdésekkel és feladatokkal mutatok irányt, melyekkel elérheted céljaidat.

Mentorprogram

Mentorprogramok

Fontosnak tartom a rendszerességet, így öt mentorprogramot dolgoztam ki, melyek hatékonyan segítenek céljaid elérésében.

Kineziológia

Hagyományos Kínai Orvosláson alapuló kineziológia speciális eszköztárával segítem testi-lelki jóléted megőrzését és fejlődését.

ÜDVÖZÖLLEK!

Petre Anett vagyok,

kineziológus, life és business coach, valamint tréner. Budapesten élek. Az életem során számos területen megmérettettem magam, melyek alapján kialakítottam saját módszereim és rendszereim. Hitvallásom szerint a holisztikus szemlélet nélkül nincs kielégítő, tartós eredmény. Szakmai fókuszomban elsősorban az önismeret, kiteljesedés, emberi kapcsolatok, képességek és készségek kibontása, valamint érzelmi és gondolati panelek feltérképezése, összefüggések meglátása, átkeretezése mindezek pszichoszomatikus kivetülése áll.

"Vágysz arra, hogy kapcsolódhass, meglássanak és értékeljenek úgy, ahogy vagy, de miközben elfelejted megkínálni önmagaddal a világot."

Mérnöki diploma, pénzügyi szakterület – ezzel indultam útnak, majd HR szektor különböző ágaiban évtizeden túlnyúló tapasztalásokat és szakmai gyakorlatot szereztem. Egy másik vonalon az újságírással karöltve lépett az életembe a kineziológia, az energiagyógyászat majd később a tréneri lét és a coaching.  Mélypontok az én életemben is voltak. Krízisek, kudarcok, újrakezdések, átgondolások és kreatív megoldások. Az ilyen helyzeteket rendszerint sikerek is követték. Ösztöndíjasként tréneri továbbképzésen vehettem részt nemzetközi környezetben, a coach és szupervizor összefogás a tanárokért kezdeményezéshez csatlakozva örömteli volt, hogy hatékony és eredményes támogatást nyújthattam. Értéket képviselő, támogató témában szakmai beszélgetések és podcastek résztvevőjeként fontosnak tartom a prevenciót és az edukációt. Szakmai cikkeimet is ezen eszmére fűzöm fel. Jó ügy mellé, mindig szívesen állok.

HÁLÁS VAGYOK

Ügyfeleim visszajelzései